Pat Cash

Pat Cash neve örökre összeforr az ikonikussá vált pepita fejpánttal, amely az évek során ausztrál világklasszis védjegyévé vált. Egy új teniszgeneráció vezéregyéniségeként Cash 16 év után 1987-ben újra egyéni Grand Slam győzelmet szerzett Ausztráliának, ám már jóval a klasszikus siker előtt komolyan jegyzett teniszező volt, aki két évvel azután, hogy profinak állt, már a Top 10-be jutott.

Összesen 7 ATP tornagyőzelmet szerzett egyéniben és egészen a világranglista negyedik helyéig jutott egyesben, miközben párosban is sorra aratta a szebbnél-szebb sikereket, melyek közül számunkra az 1985-ös wimbledoni döntő a legemlékezetesebb, amelyben John Fitzgerald oldalán épp a Taróczy-Günthardt duó múlta felül őket. Azon kevés teniszezők közé tartozik, aki egyesben és párosban is a legjobb 10 közé tartozott, egyedi megjelenése és játékstílusa pedig világszerte igazi közönség kedvenccé tette.

Két gyermek apjaként immár Londonban él és rendszeres résztvevője a szenior tornáknak, közben pedig, amikor csak teheti, máris a színpad felé veszi az irányt gitárjával.

  


Kiemelt támogatói partnerek:
MVM PartnerKÖZGÉPCentral médiacsoportOPELKempinski Hotel CorvinusGerbeaudRaaberlogSAUSKA SPORTTVAirfranceA-Hídclass FMSTRABAGswietelskykapschACGRebound SportsHG MEDIA