Marin Cilic

Jóllehet számos remek ex-jugoszláv teniszezőt ismerünk, a sportág origója kétségtelenül Goran Ivanisevic, aki épp abban az évben, 1988-ban állt profinak, amikor Marin Cilic boszniában megszületett. Amikor Goran 2001-ben végre megnyerte Wimbledont, Marin már többször játszott, edzett vele, hiszen az ikonná vált bajnok számára nagyon fontos volt, hogy segítse a tehetséges fiatalokat. Ki tudja, talán éppen ez adott olyan lökést a hórihorgas kölyöknek, ami egészen a junior világelitbe repítette. Mi több, Goran még egykori edzőjét, Bob Brett-et is „átadta” Cilicnek, hogy a fiú karrierje a lehető legjobban alakulhasson. 2005-ben, a junior Roland Garros megnyerése után egyértelmű volt, hogy Marin a hazai, immár Ivanisevic által szervezett umagi tornán szabadkártyát kap. A következő évben immár junior világelsőként bejutott élete első ATP elődöntőjébe Gstaadban, az évet pedig a Top 200-ban végezte.

Játéka még nyomokban sem emlékeztetett a nagy horvát elődökére, Ivanisevicsére vagy Ljubicicére. Hatalmas termete ellenére láthatóan az alapvonalon érezte jól magát, adogatása maximum jónak volt mondható, de messze nem volt olyan fegyver, mint a nagyoké. Viszont méretéhez képest nagyon jól mozgott és hihetetlenül stabil idegrendszerének köszönhetően ritkán betlizett. 2007-re az egyik legfiatalabb Top 100-as játékossá érett és csak egy évet kellett várni, hogy az első számú horvát teniszező címet is ő birtokolja, immár a New Haven-i ATP torna büszke bajnokaként, olyanokat legyőzve, mint Roddick vagy Gozalez.


Az igazi kiugrást a 2009-es év hozta meg Cilic számára, két tornát is megnyert, a Davis Kupában pedig az elődöntőig segítette csapatát. Immáron öt éve folyamatosan javítva az évet a legjobb húszban végezte, volt, hogy a 14-ik helyen jegyezték. 2012-ben hatalmas bravúrt vitt véghez – mindkét tavalyi bajnoki címét megvédte, sőt, végre egy Grand Slam tornán is remekelt, az Australian Open-en elődöntőzött.

A következő két, három év azonban megmutatta, hogy Marin fejlődése nem törvényszerű. Ugyan rendre összejött egy-egy kisebb tornagyőzelem, Cilic azonban kicsit visszaesett és nem tudott feljebb lépni a szamárlétrán. A legjobbak ellen még mindig nem találta meg a győzelemhez vezető utat, márpedig nagy versenyeken idővel mindenki beleszalad a legjobbak egyikébe.

Ekkor határozott úgy, hogy külső segítséghez fordul – ki máshoz, mint Ivanisevichez, aki először barátként és edzőpartnerként, 2013-ra pedig főállású edzőként szállt újra ringbe. Cilic eljutott a mélypontra – négy hónapra eltiltották a doppingszabályok kisebb mértékű áthágása miatt – és valószínűleg ez volt az, ahonnan már csak felfelé vezethetett az út. Zágrábban újra ATP tornát nyert, majd jött a 2014-es szezon egy újjászületett Marin Cilic-csel. Az év elején szinte nem tudott veszíteni, Zágráb után Rotterdamban is döntőzött, és ami még fontosabb, végre képes volt legyőzni azokat is, akik eddig rendre útját állták. Tsonga, Murray, Berdych és még sokan kerültek a listára, nagyban köszönhetően Cilic megújult játékának.

A stabil alapvonaljátékra Ivanisevic-csel felépítettek egy újabb réteget – agresszívebb felfogásban, támadó teniszt produkálva, s ami még fontosabb, egy látványosan feljavult adogatójátékkal Cilic immár rettegett ellenfél volt bárki számára. Az év utolsó Grand Slam tornáján pedig megtörtént a csoda. Marin olyan klubba lépett be, ahová a nagy négyes idején keveseknek sikerült – US Open bajnok lett belőle, méghozzá úgy, hogy a címig vezető úton Berdychet és Federert is le kellett győznie. Ezzel Ivan Ljubicic után az első horvát játékos lett, aki az évet a Top 10-ben zárta, s az év megkoronázásaként részt vehetett az év végi világbajnokságon is.

S hogy a tavalyi szezon nem egy „kifutott” év volt csupán, Cilic idén bebizonyította, hogy méltán van helye a legjobbak között. az év eleji sérüléshullám kiheverése után Wimbledonban negyeddöntőzött, míg az US Openen még tovább, egészen az elődöntőig jutott. Cilic úgy tűnik végleg beérett.

 

  


Kiemelt támogatói partnerek:
MVM PartnerKÖZGÉPCentral médiacsoportOPELKempinski Hotel CorvinusGerbeaudRaaberlogSAUSKA SPORTTVAirfranceA-Hídclass FMSTRABAGswietelskykapschACGRebound SportsHG MEDIA